Mint már néhány év óta, a Kantátika idén sem vett részt a nagysátor színpadán fellépő helyi művészeti csoportok műsorában, hanem önálló koncertet rendezett a művelődési ház színháztermében. „ A zene szárnyán” c. hangversenyen a Kantátika és meghívott vendégeinek műsorában többek között Gémesi Boglárka zongorajátéka, a Gémesi Boglárka fuvola, Nagy Melinda hegedű és Könözsi Péter gordonka összeállítású trió, valamint az „Akadémiáról” karmesterünk által meghívott lányok éneke biztosította a sikert.
A Kantátika műsora követte a megszokott színvonalat, de most arra is „gyúrtunk”, hogy az énekes lányokkal együtt be tudjunk mutatni két négyszólamú, vegyeskari darabot is.
Így került sor Pászti Miklós: Csángó-magyar szerelmi dalok – (II. tétel), valamint Bárdos Lajos: Régi táncdal c. kórusműveire.
A nagy sikerű koncertet a házigazda MűvHáz vendéglátása zárta.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!