Dunavarsány

Hónap: 2022 december

Karácsonyi koncert   –  Dunavarsány,  Rk. Templom    –   2022.12.17.

Hagyományos karácsonyi koncertünket már több éve tartjuk a templom falai közt, tekintve, hogy ez a legjobb akusztikájú „hangversenyterem” a környéken. A mostani energiaárakat figyelembe véve – hideg „nézőtéren” kellett megküzdenie a publikumnak. És az énekeseknek is, mivel a koncert végére már szinte megfagyva abszolváltuk a „kötelezőt”. Tisztelet a közönségnek, akik szűnni nem akaró vastapssal jutalmazták a Kantátikát. Műsorunkon adventi -, és karácsonyi kórusművek szerepeltek, Liszt darabot énekelt karnagyunk Ujvári Lili, közreműködött zongorán Teremi Dárius, valamint fuvolán Nagy Rebeka. A koncertet követően a fellépők a Pizza 51-ben, egy fogadáson láttattak vendégül.
Minden kedves Kantátika Férfikart kedvelő szimpatizánsunknak áldott Karácsonyt és boldog új esztendőt kívánunk !

Városi Karácsony  – Dunavarsány,  Művelődési Ház  – 2022.12.11. este

Aznapi második fellépésünk e városi rendezvényen már nem újdonság nekünk, hiszen a korábbi években is úgy alakult, hogy a délelőtti budapesti közreműködésünk után a koraesti Városi Karácsony színpadára is meghívást kaptunk. Karácsonyi -, és adventi dalokból álló repertoárunk rövid-programjának előadásával nem is vallottunk szégyent, mivel a közönség egy része már akkor azzal biztatott, hogy a jövő szombati önálló karácsonyi koncertünkön is „csápolni” fog.

Adventi koncert –  Budapest, Szt. Rókus Templom  –  2022.12.11. délelőtt

Sokadik alkalommal vettünk részt a Rókusban advent harmadik vasárnapjának szentmiséjén, ahol a szokásos karzatbéli közreműködésünket követően a mise után tartottuk meg „kiskoncertünket”, mely amolyan főpróbája volt a jövő szombaton esedékes dunavarsányi karácsonyi hangversenyünknek. Öröm volt a „nézőtéri” hallgatóság már ismerős arcait látni, akik létszámát bővítette a csak a koncertünkre érkező „Kantátika rajongók” csoportja. A gratulációkat örömmel fogadtuk.

VI. Diósdi Kodály kórustalálkozó  –  Diósd, Amerikai Iskola  2022.12.03.

A Diósdi Női Kar vezetője, Sirákné Kemény Kinga meghívására jutottunk el Diósdra, ahol ezt a találkozót már néhány éve megrendezték volna, ha a covid-járvány nem hiúsítja meg az eseményt. Pedig, akkor is nagy erőkkel készültünk rá. Nos – végre elértünk a Kodály -műveket bemutató kórustalálkozóra, ahol 35-45 tagú vegyeskarok és a helyi, szintén nagylétszámú női kar mellett léptünk színpadra. Egyetlen fellépőként énekeltünk kizárólag világi műveket a Mester születésének 140., halálának 55. évfordulója tiszteletére megtartott rendezvényen. A profinak jellemezhető kórusok között, azért mi is vastapsot kaptunk. A műsor végén elhangzó zárószámként több, mint 140-en, közösen énekeltük el a szerző „Esti dal” című vegyeskari művét, Takaró Mihály vezényletével.

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén