Dunavarsány

Hónap: 2016 december

Karácsonyi koncert – Római Katolikus Templom 2016. dec. 17.

Az önálló „Kantátika karácsonyi koncert” az idén sem maradhatott el, így dacolva a templom „téli hőmérsékletével”, a szépszámú közönségének új és hagyományos karácsonyi dalokkal kedveskedtünk.
Műsorunkban helyet kapott karnagyunk, Gémesi Boglárka szólóéneklése, valamint Mohay Anna csellójátéka is.
A rendezvény video-felvételét ez alkalommal is Barócsy György szponzorunk készítette.

Adventi Hangverseny – Petőfi Művelődési Ház 2016. dec.11.

Az évente rendezett hangversenyre az idén is meghívást kaptunk.
Műsorunkon azokat a dalokat adtuk elő, amit a következő héten is énekeltünk a Rk. Templomban.
A koncertről a Kis-Duna Tv. felvételt készített.

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén