Dunavarsány

Hónap: 2017 június

Kórustalálkozó – Halásztelek, Malonyay kastély – 2017. jún. 24.

A helyi BEL CANTO Vegyeskar rendezésében megtartott találkozón hét kórus lépett fel, ahol a térség katolikus és református egyházi kórusai mellett a „profi” zeneiskolai tanárokból álló énekesek társaságában a Kantátika Férfikar is részt vett.
Bartók és Kodály –művek mellett nagy sikerrel adtuk elő Balázs Árpád: Bodzavirág című szerzeményét.

Délegyházi Napok – Nagyszínpad – 2017. jún. 17.

Mint minden évben, idén is meghívást kaptunk és léptünk fel a „Kitüntetések átadása” című blokkban, ahol produkciónkkal Dr. Tisza András jutalmazott tiszteletére énekelhettünk.
Sikerünk sem maradhatott el!

Jubileumi koncert – Dunavarsány, Római Katolikus Templom – 2017. jún. 03.

Nagyszabású koncertet tartottunk a kitűnő akusztikájú templomban, ahol néhány latin nyelvű egyházi dal után Kodály művek, valamint Bartók Béla három darabja is kiszenekeri kísérettel hangzott el.
Vezényeltek a Kantátika elmúlt 20 évének korábbi karnagyai.
Sztárvendégünk, Strausz Kálmán, a Magyar Állami Operaház karigazgatója, Kodály Zoltán: Esti dal –át vezényelte.
A hangverseny végén a hálás közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazott minket.
Erre az alkalomra készült el első CD lemezünk, melyet örömmel adhattunk az érdeklődőknek.

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén