Dunavarsány

Hónap: 2017 augusztus

Szalóc, Gombaszög és Vígtelke (Szlovákia) – 2017. aug. 25-27.

Néhány nappal a szalóciak dunavarsányi fogadását követően az Önkormányzat, a LAK és a Kantátika Férfikar meghívást kapott a Vígtelkén rendezett „Nagyanyáink Öröksége Fesztivál” és a Dunavarsánnyal kötött testvér-települési kapcsolat 15. évfordulója alkalmából tartott rendezvénysorozatra.
Így hát énekeltünk Gombaszögön a cseppkőbarlangban, Vígtelkén a szabadtéri színpadon bordalokat előadva, valamint a helyi Református Templom Istentiszteletén.
Szalóci „testvéreink” vendégfogadását és a nagyszerű ellátást ezúton is köszönjük.

Galéria:

Testvér-települési kapcsolat jubileuma – Dunavarsányi Soli Deo Gloria Ház – 2017. aug. 18.

A szlovákiai Szalóc községgel való testvér-települési kapcsolat immár 15 éves!
Annak idején a Kantátika Férfikar volt az, aki – bizonyos ottani rokonság révén – kiépítette és szorgalmazta a két település közötti kapcsolat hivatalossá tételét.
A jubileum -, valamint a szalóci delegáció tiszteletére rendezett fogadáson énekeltünk is, melynek eredménye egy pár nap múlva esedékes szalóci meghívás volt, amit örömmel fogadtunk el.

Szentmise – Budapest, Szent Rókus-kápolna 2017. aug. 16.

Galéria:
A templom plébánosa – Dr. Breznay István – meghívta kórusunkat, hogy énekeljünk a kántor közreműködését kiegészítendő, ezzel is színesítve a liturgiát.
Latin nyelvű kórusműveket adtunk elő, egyet közülük karnagyunk, Gémesi Boglárka orgonakíséretével.
Fellépésünk sikerét bizonyítja, hogy Plébános Úr meghívott minket egy szeptemberi önálló koncertre is.

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén