Dunavarsány

Hónap: 2015 december

Karácsonyi koncert – Petőfi Művelődési Ház – 2015. dec. 13.

Hagyományos koncert keretén belül léphettünk fel a város rendezvényén, ahol verses, prózai és zenei produkciók mellett közreműködhettünk.
A rendezvény végén az összes szereplő, a közönséggel együtt énekelve köszöntötte az eljövendő Karácsonyt .

Adventi koncert – Rk. Templom – 2015. dec. 12.

Karácsonyra új, és a repertoárból elővett dalokkal készültünk. Az évi, hagyományos városi koncertet megelőzően egy nappal, amolyan főpróbát tartottunk az esti mise után a Római Katolikus templomban.
A létszámát tekintve nagymértékben kibővített hívői közösség előtt nagy sikerrel fellépve állapodtunk meg abban, hogy e helyszínen, most egy rendszeres, évenként megrendezendő, önálló adventi koncert alapjait rakhattuk le.

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén