Dunavarsány

Hónap: 2021 szeptember

Könözsi László: Deo Gratias c. kórusművének közös előadása – Százhalombtta, Szt. István Templom 2021.szeptember 30.

Galéria: img_2621-2 Csehák Izolda, a Kantátika első karnagya elhatározása alapján, az ottani Canticum Novum Énekkar, a szintén helyi Liszt Ferenc Vegyeskar, egy helyi gyermekkórus, valamint a Kantátika Férfikar közreműködése révén, kamarazenekari kísérettel, bemutatásra került Könözsi László: Deo Gratias című kismiséje.
A korábban betervezett előadás időpontját, a pandémia okozta veszélyhelyzet miatt el kellett halasztani, így a próbák elmaradása miatt a Kantátikából csak azokra az énekesekre lehetett számítani, akik a tizen-évvel ezelőtti dunavarsányi ősbemutatón, majd a Váci Székesegyházban szerepelve már ismerhették és énekelték a kórusművet.
Így hát, a „Kantátika Kamarakórus” részvételével a mintegy 35 perces mise óriási sikert aratott, a teltházas, Makovecz Imre – tervezte templomban, ahova nagy örömmel vittük Könözsi Tanár Úr és a Kantátika hírét is.
Köszönjük a megtisztelő meghívást!

Mollissima Nőikar 20 éves jubileumi koncertje – Dunavarsány, Művelődési Ház 2021. 09. 05.

Galéria: img_2621-2 Kedves meghívásnak tettünk eleget és örömmel vettünk részt e jubileumon, hiszen Dunavarsányon karéneklésben kórusunk mellett a Mollissima képviseli a gyengébb nemet.
Az elmúlt időben gyakran koncerteztünk együtt, mert minden jelentősebb rendezvényre mindkettőnket meghívtak, valamint egymás koncertjein, jubileumain való kölcsönös közreműködés is nélkülözhetetlennek mutatkozott.
Igy volt ez most is, ahol a Kantátika blokkját követően, a jóhangulatú hangverseny zárószámaként, közösen adtuk elő Halmos László: Minden földek c. kórusművét.
Köszönjük a meghívást !
A 20 éves „születésnapjukhoz” a jubilálóknak és karvezetőjüknek, Takács Editnek ezúton is szívből gratulálunk !

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén