Dunavarsány

Hónap: 2021 december

Városi Karácsony – Dunavarsány Petőfi Művelődési Ház – 2021.dec.12.

A harmadik adventi gyertya meggyújtását követően került sor e hagyományos városi rendezvényre, ahol Dunavarsány kulturális és zenei „csoportjai” vettek részt.
A Kantátika Férfikar a Mollissimát követően, és a Népdalkört előtt lépett színpadra, ahol a tegnapi templomi koncert „rövidprogramjával” aratta sikerét.

Adventi koncert 2. – Budapest, Rókus Templom – 2021. december 19.

Galéria: img_2621-2 Öt évvel ezelőtt kezdődött „együttműködésünk” alapján, az idén is örömmel vettünk részt ezen Aranyvasárnapon a Rókus Templom 10 órai miséjének liturgiájában, valamint az azt követő önálló koncerten.
Műsorunkon ugyanazon művek előadása szerepelt, mint a dunavarsányi templomi koncertünkön, csak itt nem igényeltük dalaink hangszeres kíséretét.
Műsorunkra tűztük a középkortól a XX. századig terjedő időszak, általunk legszebbnek tartott adventi -, és karácsonyi dalait.
A koncert végén, István Atya elismerő és köszönő szavait követően, előrevetítette a jövő évre való szoros együttműködésünk igényét. – Jövünk !

A Kantátika Férfikar boldog, szeretetteljes karácsonyi ünnepeket és örömteli, pandémia-mentes új esztendőt kíván minden kedves zenekedvelő szimpatizánsának.

Adventi koncert 1. – Dunavarsány, Rk. Templom 2021.december 11.

Galéria: img_2621-2 Hatodik alkalommal tartottunk már hagyományos adventi / karácsonyi koncertet a Dunavarsányi Szent Kereszt Plébánián, azaz a katolikus templomban.
Sajnos, a pandémiai korlátozások, meg a „nézőtéri” kötelező maszkhasználat lecsökkentette az érdeklődői létszámot, de így legalább mindenkinek jutott ülőhely.
Karácsonyi dalokból álló repertoárunkból most azokat választottuk, melyeket a legutóbbi koncertjeinken nem minden esetben hallhatott a publikum.
Vendégművészeket most is hívtunk, akik közül Varga Sebestyén szóló orgonajátékával, valamint Szöllősi Kata és Fodor Bonita hegedűn -, továbbá Barabás András Balázs furulyán való kíséretével tették nagyszerűbbé új karnagyunk, Ujvári Lili vezényletével megtartott hangversenyünket.
Lili, a Kantátika élén most mutatkozott be először, és őt döbbentette meg a legjobban a koncert végén feltörő vastaps.

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén