Kantátika Férfikar

Dunavarsány

Gemmingenben jártunk – 2014. júl. 27-29.

JÚLIUS 27-29. GEMMINGEN, PARKFEST

A 2014-es év fő eseménye a 4 napos gemmingeni kirándulásunk volt. A testvérvárosunkban töltött felejthetetlen napokat leginkább abból a Dunavarsányi Napló c. újságban megjelent interjúból ismerhetjük meg, amelyet Papp Tibor kórustársunk készített karnagyunkkal, Langer Dórával.

Az interjú megtekintéséhez kattintson ide: Riport

Galéria:
varoshaza

Jótékonysági közreműködés – 2014. jún. 21.

JÚNIUS 21. DUNAVARSÁNY BAKOS ANDRÁS KERTJE

Kórustársunk már évek óta jótékonysági napon lát vendégül egy Down-kóros fiatalokból álló közösséget, amely alkalomból az idén mi is szórakoztathattuk műsorunkkal a vendégeket.

Délegyházi Falunapok – 2014. jún. 14.

JÚNIUS 14. DÉLEGYHÁZA, FALUNAPOK

Délegyházán megalakulásunk – azaz 1997 – óta élvezhetjük a helyi lakosok szeretetét. Külön köszönjük énekkarunk egyik szponzorának, dr. Riebl Antal polgármester úrnak, hogy oly nagy becsben tart bennünket !

Galéria:

Hangverseny a közösségi házban – 2014. jún. 08.

JÚNIUS 8. DUNAVARSÁNY, SOLI DEO GLORIA KÖZÖSSÉGI HÁZ

Igen nagy megtiszteltetés, hogy Kertesi Ingrid énekművész és Teleki Miklós orgona-művész hangversenyén mi is felléphettünk.

Dunavarsányi Városnapok – 2014. jún. 07.

JÚNIUS 7. DUNAVARSÁNY, VÁROSNAPOK

A sátor nagy volt, aminél csak a zsivaj meg a hangulat volt nagyobb…

Születésnapi koncert – 2014. jún. 01.

JÚNIUS 1. DUNAVARSÁNY, MŰVELŐDÉSI HÁZ

A 90 éves Könözsi László tanár úr tiszteletére a volt tanítványai és zenész társai hangversenyt szerveztek, amelyen természetesen a Kantátika is fellépett.

Magyar Hősök Napja – 2014. máj. 25.

MÁJUS 25. DUNAVARSÁNY, HŐSŐK TERE

A Magyar Hősök Napján immár többedszer léptünk fel, ami valószínűleg köszönhető az erőteljes férfihangon megszólaltatott hősi énekeknek is.

Könözsi László 90. születésnap – 2014. máj. 13.

MÁJUS 13. DUNAVARSÁNY

Könözsi László tanár úr május 14-én töltötte be 90. születésnapját ! A jeles esemény előestéjén este 8 órakor a lakásán leptük meg a tanár urat, pontosabban először a teraszon adtunk neki szerenádot – stílszerűen a Mester Szerenádjának előadásával. Utána bent a lakásban fergeteges spontán „bulit” csaptunk, amelynek tevékeny részese volt az ünnepelt is, elmaradhatatlan hegedűjével.

Galéria:

Nagyvarsányi majális – 2014. máj. 01.

MÁJUS 1. DUNAVARSÁNY, PETŐFI KLUB

A német kisebbségi önkormányzat hagyományos nagyvarsányi majálisának vendégei voltunk. A főleg bordalokból álló „nótacsokrunkat” igen nagy tetszéssel fogadták, különösen a „B-közép” vastapsa volt bizsergető érzés számunkra.

Galéria:

Csőke József temetése – 2014. jan. 20.

JANUÁR 20. DUNAVARSÁNY, TEMETŐ

Énekkari tagtársunk, László Ákos apósának, a többünknek is régi jó barátot jelentő Csőke Józsefnek a temetésén énekeltünk. Barátunktól két, az alkalomhoz szóló énekkel búcsúztunk. Nyugodj békében, Jóska !

DSC_0040

13 / 17 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén