Elkészültünk az új repertoárunkkal, sokat gyakoroltunk azért, hogy minél színvonalasabb produkciókkal szórakoztassunk Benneteket.

Próbáltuk úgy összeállítani a műsort, hogy a komoly művek mellett, legyen egy kis könnyedség is benne.
A próbáink nem voltak zökkenőmentesek, lévén, hogy karnagyunkat Csonó Ildikót nagy megtiszteltetés érte: az évek hosszú során befektetett énekesi munkája elismeréseképpen felvételt nyert a Magyar Rádió Kórusába.
Ami az egyiknek öröm, a másiknak bánat, szokták mondani…
Sajnos így a próbáinkat többször át kellett variálni, időpont egyeztetések, próba csúszások, stb.
De megoldottuk, a munkával elkészültünk, ígérjük, az előadásokon nem fog érződni mennyi problémán mentünk át az utóbbi időben.
Ildikó elfoglaltsága miatt, lesz olyan fellépésünk is, ahol vendég karnagy fog dirigálni bennünket.

Látogassatok el minél többen a fellépéseinkre, hallgassátok meg az új dalokat – meg néhány régit is…
Ehhez kívánunk mindenkinek nagyon jó szórakozást!

A Kantátika Férfikar a közeljövőben a következő helyszíneken lép fel:

2010-06-02 szerda 18.00. óra
Dunavarsány Városnapok nyitónapján Petőfi Művelődési ház nagyterem
Vezényel: Takács Edit

2010-06-05 17.15. óra
Dunavarsány Városnapok Petőfi Művelődési ház előtti nagy színpad
Vezényel: Takács Edit

2010-06-19 11.00. óra
Délegyháza falunapok Sportpálya nagy színpad
Vezényel: Csonó Ildikó

2010-06-19 14.00.
Szigethalom Regionális Kórustalálkozó Szent István Általános Iskola (a Piac tér mögött)
Vezényel: Csonó Ildikó

a kezdési időpontok tájékoztató jellegűek, általában a műsorok kezdési időpontját jelölik