img_2621-2

A Bethlen Gábor Alapnál elnyert pályázatunk segítségével szerveztük meg e kórustalálkozót, melyre meghívtuk a százhalombattai Canticum Novum Vegyeskart, valamint a Mollissima Nőikart.
A színvonalas és jó hangulatú hangversenyen dirigáló karvezetők mindegyike szerepelt már korábban a Kantátika élén, hiszen Csehák Izolda volt kórusunk első karnagya, majd néhány évvel később Takács Edit is vezényelt minket.
A két vendégkórus blokkját követően léptünk színpadra karvezetőnkkel, Gémesi Boglárkával, akinek ez a „búcsúkoncertje” volt velünk, hiszen a tavalyi évben férjhez adtuk, a jövőben pedig „családi kórust vezet”.
Kedves Bogi !
Köszönettel és hálával gondolunk az együtt töltött hat évre, családi életedben pedig boldogságot és bő gyermekáldást kívánunk.
Boglárka azért feladatának érezte, hogy kézen fogva hozza el a Kantátikának saját utódját, Ujvári Lili személyében, aki a Zeneművészeti Egyetem Karvezetés Szakának másodéves hallgatója. A következő próbától kezdve, már Lilivel készülünk a rendhagyó adventi -, és karácsonyi fellépéseinkre. A koncert végén, mindkét kórussal elénekeltünk egy-egy közös dalt is, valamint állófogadásra invitáltuk a résztvevőket.