Galéria: img_2621-2 Csehák Izolda, a Kantátika első karnagya elhatározása alapján, az ottani Canticum Novum Énekkar, a szintén helyi Liszt Ferenc Vegyeskar, egy helyi gyermekkórus, valamint a Kantátika Férfikar közreműködése révén, kamarazenekari kísérettel, bemutatásra került Könözsi László: Deo Gratias című kismiséje.
A korábban betervezett előadás időpontját, a pandémia okozta veszélyhelyzet miatt el kellett halasztani, így a próbák elmaradása miatt a Kantátikából csak azokra az énekesekre lehetett számítani, akik a tizen-évvel ezelőtti dunavarsányi ősbemutatón, majd a Váci Székesegyházban szerepelve már ismerhették és énekelték a kórusművet.
Így hát, a „Kantátika Kamarakórus” részvételével a mintegy 35 perces mise óriási sikert aratott, a teltházas, Makovecz Imre – tervezte templomban, ahova nagy örömmel vittük Könözsi Tanár Úr és a Kantátika hírét is.
Köszönjük a megtisztelő meghívást!