Dunavarsány

Szerző: admin 2 / 17 oldal

Adventi koncert –  Budapest, Szt. Rókus Templom  –  2022.12.11. délelőtt

Sokadik alkalommal vettünk részt a Rókusban advent harmadik vasárnapjának szentmiséjén, ahol a szokásos karzatbéli közreműködésünket követően a mise után tartottuk meg „kiskoncertünket”, mely amolyan főpróbája volt a jövő szombaton esedékes dunavarsányi karácsonyi hangversenyünknek. Öröm volt a „nézőtéri” hallgatóság már ismerős arcait látni, akik létszámát bővítette a csak a koncertünkre érkező „Kantátika rajongók” csoportja. A gratulációkat örömmel fogadtuk.

VI. Diósdi Kodály kórustalálkozó  –  Diósd, Amerikai Iskola  2022.12.03.

A Diósdi Női Kar vezetője, Sirákné Kemény Kinga meghívására jutottunk el Diósdra, ahol ezt a találkozót már néhány éve megrendezték volna, ha a covid-járvány nem hiúsítja meg az eseményt. Pedig, akkor is nagy erőkkel készültünk rá. Nos – végre elértünk a Kodály -műveket bemutató kórustalálkozóra, ahol 35-45 tagú vegyeskarok és a helyi, szintén nagylétszámú női kar mellett léptünk színpadra. Egyetlen fellépőként énekeltünk kizárólag világi műveket a Mester születésének 140., halálának 55. évfordulója tiszteletére megtartott rendezvényen. A profinak jellemezhető kórusok között, azért mi is vastapsot kaptunk. A műsor végén elhangzó zárószámként több, mint 140-en, közösen énekeltük el a szerző „Esti dal” című vegyeskari művét, Takaró Mihály vezényletével.

Kiskoncert  – Balatonszemes, Páduai Szt. Antal templom –  2022.11.13.

Meghívásnak eleget téve jutottunk Balatonszemesre – Ujvári Lili karnagyunk „hazája” , ahol a helyi rk. templomban énekeltünk. Közreműködtünk a 10 órai szentmise liturgiájában a karzaton, majd a szertartás végeztével „pódiumra lépve” tartottuk meg koncertünket, ahol műsorunkon Kodály -, és adventi művek szerepeltek. Fellépésünket a helyi Atya már előzőekben is hirdethette, mert a mise után minden hívő a helyén maradt, sőt olyan érdeklődők is voltak, akik csak a műsorunkra jöttek. Sikerünk után a sekrestyében tartottak nekünk szeretet-vendéglátást, ahol a friss pogácsa, a forró tea és az Atya köszönete és dicsérő szavai mellett meghívást kaptunk egy jövő évi fellépésre is. Jólsikerült templomi produkciónkat a Majthényi Csárdában elfogyasztott „munkaebéd” követte. A Kantátika autóbuszos utaztatása, Dunavarsány Város Önkormányzatának támogatásával valósult meg.

Körzeti Vendégló Vetélkedő   –   Dunavarsány, Pizza 51  –  2022.10.28.

Eljött a nap, amikor újra izgulhattunk a jó szereplésért, a helytállásért. Csapatunkban személyi változás történt, ugyanis Skobrák Feri elutazott, igy őt a szintén kórustag Málik Zsolttal pótoltuk. Leigazoltunk továbbá két hölgyet is, László Máté feleségét, a közgazdász Tamarát, valamint az egyetemi hallgató Pittnauer Hajnát. A megtisztelő címért Dunavarsány, Délegyháza és Szigethalom korábbi vetélkedőjének első három helyezettje, azaz kilenc csapat mérkőzött meg. Az első félidő küzdelmeit követően nem voltunk túl magabiztosak „kiváló” szereplésünket illetően, de azért reménykedtünk egy dobogós helyezés elérésében. A többek között bibliai, irodalmi, történelmi és angol nyelvtudást igénylő feladatok abszolválásával azonban ismételten jól teljesítve, a Kantátika Kvíz Team megnyerte a „versenyt”. A győzelmi ceremónia után az ellenfelek gratulációja közben valaki megkérdezte, hogy szoktunk felkészülni egy-egy kocsma-kvízre. Megint más azt válaszolta: „erre nem készülni, hanem születni kell”.

III. Varsányi Vendégló Vetélkedő  – Dunavarsány, Pizza 51 -2022.09.30.

Idén ősszel – a Petőfi Művelődési Ház és a helyet adó, Pizza 51 Étterem szervezésében – harmadszor került megrendezésre a fenti elnevezésű szellemi vetélkedő, „kocsma kvíz”, melyre címvédőként ismét meghívást kapott hat fős csapatunk. Tekintve, hogy az előző két évben a „Kantátika Kvíz Team” megnyerte az egyébként nyolc csapatból álló ( társaságonként 6-8 fő ) vetélkedőt, így most is nagy küzdeni-akarással és elszántsággal álltunk rajtvonalhoz. A kérdések a megszokott magas színvonalon fedték le a többek közötti történelmi, irodalmi, zenei, bulvár és logikai témaköröket. Néhány dologra nem kellően odafigyelve reagáltunk, bizonyos sorrendnek mi az ellenkezőjét soroltuk, így sajnos nem tudtuk megvédeni az elmúlt évek diadalait, így a dobogó harmadik helyén végezve azért elértük, hogy az egy hónap múlva esedékes, területi versenyen is ringbe szállhatunk. E megmérettetésen Dunavarsány, Délegyháza és Szigethalom települések dobogósai vehetnek részt. Nagyon készülünk rá !

Szűcs József kórustársunk temetési szertartása- D.varsány – 2022.09.06.

Néhány hétig tartó, de súlyos betegség után hagyott el minket kórusunk korelnöke, Szűcs József, aki több mint 20 évig volt a Kantátika Férfikar elkötelezett tagja, kinek távolmaradása nagyon ritkán, de mindig indokoltan fordult elő. Gyászunkban vigaszt nyújt, hogy az idei, 25 éves jubileumi koncertünkön még aktívan közreműködhetett és ünnepelhetett velünk. Hirtelen jött betegsége már nem tette lehetővé, hogy több, mint 15 év után az idén is mehessünk délegyházi „birtokára” az augusztus 20-án megtartandó Kantátika Családi Napra. Azon a napon veszítettük el Őt. Temetésén megrendülten, időnként elcsukló hangon énekeltük szomorú, az elmúlást idéző, Purcell: Hullik a fáról sárga levél… kezdetű dalunkat.

Józsi Bácsi ! Nyugodj békében ! Emléked megőrizzük

Kórustásunk, László Máté és Tamara esküvője – Taksony – 2022.07.22.

A menyasszony és vőlegénye, aki a Kantátika tenor szólamának erőssége, meghívták kórusunkat a Taksonyon tartott esküvőjükre. A polgári szertartáson, a Sziget étterem kerthelyiségében közreműködtünk, ahol „…Nekik zengett ez a dal…” majd ezt követően a katolikus templomban is énekeltünk. Mendelssohn írta meg a dalt, – mi meg elénekeltük – melynek szövege szerint: „ … apád, ha értem elhagyod hű szívem lesz az otthonod…” Örömükben osztozva, sok boldogságot és gyermekáldást kívánunk az ifjú párnak !

Perecsényi Zsuzsanna emlékkoncert- Halásztelek, Malonyay Kastély  – 2022.06.16.

Zsuzsanna az általunk is jól ismert halásztelki Belcanto Vegyeskar karvezetője volt, aki az elmúlt évben, hosszan tartó betegség után hagyott el minket. Az évek során többször is felléptünk Velük úgy Dunavarsányban, mint Halásztelken. Legutóbbi, az általunk szervezett, 2021. évi „Duna-menti Énekhangok” c. kórustalálkozóra a szíves invitálás ellenére – már nem tudtak eljönni. Most, kollégái – köztük Takács Edit, a Mollissima Nőikar karvezetője – ötlete nyomán került sor ezen emlékkoncertre, melyre a Kantátika is meghívást kapott. A hangversenyen közreműködtek még, a helyi zeneiskola tehetséges diákjai, a Belcanto Kamarakórus, a Mollissima Nőikar, valamint Kegye János pánsípművész. A Kantátika önálló blokkját követve, a műsor végén a lányokkal vegyeskart alkotva zártuk az estet.

Ünnepi koncert  –  Budapest, Rókus Templom, 2022.06.12.

A Szt. Rókus Plébániával már öt éve van szorosabb kapcsolatunk  –  hiszen szponzorál is minket – ez alapján, úgy a nyári, mint a karácsonyi koncertjeinket is mindig megismételjük a Rókus templomban.
Így volt ez most is, amikor énekeltünk a karzaton a mise liturgiájában, majd annak befejeztével az oltár előtt felállva, amolyan kis koncertet tartva, előadtuk az elmúlt héten a dunavarsányi rk. templomban elhangzott 25 éves jubileumi hangversenyünk gerincét alkotó darabokat.
Sikerünk most sem maradt el, Breznay Atya, továbbá a már ismerős hívek köszönete és gratulációja igencsak büszkévé tett minket.

25 éves jubileumi koncert – Dunavarsány, Rk. Templom – 2022.06.04.

Sokan nem gondolták / gondoltuk volna, hogy a Kantátika Férfikar megéri a 25 évet.
Hogy mennyi 25 év ?  Nagyon sok !  Egy negyed század !   Immáron a hetedik kórusvezető vezényli kórusunkat, mely akkor már három éves volt, amikor mostani karnagyunk, Ujvári Lili született.
E jeles jubileum megünneplésére hangversenyt tartottunk a település egyik legjobb akusztikájú „koncerttermében”, a katolikus templomban.
A műsor első részében azon karnagy-asszonyok „kaptak szót” egy-egy kórusmű erejéig, akik megalakulásunk óta vezényelték a Kantátikát. Néhány művet a vendégként meghívott Mollissima Nőikar segítségével, vegyeskarként adtunk elő. 
Idei sztárvendégünk   – kedves ismerősünk -, a Liszt Ferenc díjas Somos Csaba  volt, aki a Nemzeti Énekkar karigazgatója, a Zeneakadémia tanára, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetettje.  Az általa dirigált, Jézus krisztus szenvedéstörténetét bemutató kórusmű, nagy hatással volt úgy a közönségre, mint ránk előadókra is.
A koncert második felében megismerkedhettünk karnagyunk zeneakadémiai évfolyamtársaiból alakult kamarazenekarral, mely kórusunkat is kísérte.  Köszönjük !
A hangverseny végén, annak sikerét fémjelezte a közönség hosszantartó vastapsa, melyet félbeszakított a karnagyokból spontán alakult „énekegyüttes” meglepetés-ajándéka,  amikor
                                             „ Nékünk zeng (ett) ez a dal…”
Köszönjük a közönségnek, zeneszerető szimpatizánsainknak, hogy oly sokan megtiszteltek jelenlétükkel, több hallgatónknak nem is jutott ülőhely a „hangversenyteremben”.
Megtisztelő üdvözlet a német testvérváros, Gemmingen megjelent delegációjának, valamint a Kárpát-medencei Kinizsi Szövetséget képviselő Nagyvázsony küldötteinek.
Köszönjük szponzorainknak a rendezvény megtartásának elősegítését, támogatásaikat.
Külön köszönet, a koncertnek helyet adó Rk. Plébániának, valamint a megrendezés finanszírozásában részt vevő Dunavarsány Város Önkormányzatának. 
Az eseményt követően állófogadást tartottunk az Arany János utcai Pizza 51. nevű étteremben.
A koncerten elhangzott kórusművek:
középkori gregorián:  Beata nobis gaudia   
Gárdonyi Zoltán:       Jere bé, Violám    -vezényel: Langer Dóra
Bárdos Lajos:             Széles a Duna                       Csehák Izolda
Mendelssohn:             Őszi dal                                 Gémesi Boglárka
Kodály Zoltán:           Túrót eszik a cigány              Csonó Ildikó
Halmos László:          Minden földek / vegyeskar   Takács Edit
De Angelis testvérek: Tüzoltók kórusa / vegyeskar Ujvári Lili
Delibes:                        O Salutaris Hostia          
Michael Haydn:          Tenebrae Factae Sunt            Somos Csaba
Bartók Béla:                Levél az otthoniakhoz          Ujvári Lili
                                       Bolyongás
                                      Huszárnóta
Patrik Doyle:              Non Nobis Domine      

2 / 17 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén