admin

 

December 15. vasárnap 10.00 - Szentmise / karzat – 10.50 Adventi Koncert, Budapest, Szent Rókus Kápolna

December 15. vasárnap,  18.00 - tól Mindenki Karácsonya, Dunavarsány, Petőfi Művelődési ház

December 21. szombat, 17.45 Karácsonyi Koncert, Dunavarsány, Római Katolikus Templom

Immár hagyományosan közreműködünk ezen a napon a kápolna karzatán, ahol a kántor orgonajátékát kiegészítve színesítjük a liturgiát.
Tekintve, hogy az ilyenkor aktuális „temető járat” miatt hét kórustársunk utazott az ország különböző részeire, így szerény létszámmal, amolyan „Kantátika Kamarakórus” -ként szerepeltünk.

Az idei „Szüreti Napok” a Gemmingennel való testvérvárosi kapcsolat 20 éves évfordulója megünneplésének második felvonásaként is tartatott, tekintve, hogy áprilisban Németországban fogadták a dunavarsányi delegációt, köztük a Kantátika Férfikart is.
A mostani ceremónia a Nagyvarsányon, a Tsz-iroda helyén lévő Szabadidőközpont avatásával kezdődött, majd onnét a lovasok és díszes lovaskocsik felvonulásával folytatódott a Művelődési Ház udvarán álló sátorig.
Az itt lévő nagyszínpad „kulturális műsora” egyik előadója volt a Kantátika is, ahol vidám bordalokkal, köztük több német nyelvűvel szórakoztattuk a nemzetközi nagyérdeműt. Sikerünk nem volt kérdéses !
A másnapi ökumenikus Istentiszteleten a Kantátika Férfikar „játszotta” a kántor szerepét. Katolikus dalt latin nyelven, reformátust magyarul, evangélikust pedig németül énekeltünk, tisztelegve vendégeink előtt.
Gemmingen polgármestere a rendezvény végén külön méltatta kórusunkat, és köszönte meg többszöri közreműködésünket.

Rókus napján vettünk részt a templom kiemelt jelentőségű miséjének liturgiájában, melyen István Atya, szentbeszédében bemutatta és méltatta a templom névadójának, Szt. Rókusnak életét és gyógyító tevékenységét.
E jeles eseményen – a templom búcsúján – mi már harmadik alkalommal énekelhettünk egyházi dalainkból.
Ezúttal a külföldön lévő Gémesi Boglárka helyett kolléganője, Dorner Ottília vezényelt és kísért zongorán bennünket.
Nagy örömünkre szolgált, hogy a közelmúltban Nagyvázsonyban megismert egyik „rajongónk” itt is meghallgatott minket. Köszönjük Kata !

Galéria: img_2621-2 A tavalyi „ részvételünk és fellépéseink ellenére „ az idei évben is meghívást kaptunk e négynapos fesztiválra.
A Kantátika Férfikart a Kárpát-medence különböző országaiból érkezett delegációkkal együtt, országgyűlési képviselő jelenlétében fogadták és köszöntötték nagy szeretettel e péntek, késő-délutáni, beöltözött hagyományőrzők és lovasok részvétele melletti ceremónián, ahol kórusunk a „ Kárpát-medencei Kinizsi Szövetség” zászlaját és emlék-plakettjét is megkapta, természetesen az évenkénti közreműködés igényének tolmácsolása mellett.
Az ott töltött hétvége péntek estéjén a közösségi ház színpadán „mutattuk meg magunkat”, szombaton este pedig a Várbál-on szórakoztattuk a közönséget a helyi Férfi Dalárda társaságában.
Vasárnap délelőtt a Szt. Ilona Rk. Templom miséjének liturgiájában énekeltünk latin nyelvű műveket, sikerünk így egyházi berkekben és a hívők között is kiemelkedő volt.
Megjegyzendő, hogy pénteken még karnagyunk, Gémesi Boglárka dirigálta kórusunkat, de az ö következő napokbéli elfoglaltsága miatt a továbbiakban kolléganői, Suba Dorottya, valamint Szklenár Roberta vezényelt bennünket.
Galéria: img_2621-2 A Halásztelki Zenebarátok Egyesülete és a szintén helyi Bel Canto Kamarakórus kétévente szervez a környékbeli együttesek részvételével kórustalálkozót, melyre öt fellépő énekkar társaságában a Kantátika Férfikar is meghívást nyert..
A gyönyörűen felújított kastély csodálatos akusztikájú nagytermében XX. századi magyar szerzők népdalfeldolgozásait tűztük műsorra és adtuk elő sikeresen.
Blokkunk végén egy erdélyi népdal következett, melynek refrénjében – karvezetőnk, Gémesi Boglárka – a közönséget is megénekeltette.
Galéria: img_2621-2 Az idei évben immár a 27-dik „Délegyházi Napok”-at tartották, mely rendezvényre a megalakulásunk óta szinte mindig kapunk meghívást. Az előző évekhez hasonlóan, a mostani alkalommal is a kitüntetések átadásakor léptünk színpadra, miután Pánczél Károly parlamenti képviselőt díjazta a helyi önkormányzat, így az ő tiszteletére énekeltük vidám hangvételű dalainkat. Ez alkalommal is – a vendéglátók terített asztallal köszönték meg részvételünket.
Galéria:
img_2621-2
Pünkösd vasárnapján közreműködünk a mise liturgiájában a karzaton három szám erejéig, részben karnagyunk, Gémesi Boglárka orgonakíséretével.
A misét követően, immár nem az erkélyen, hanem a „színpadon”, mini-koncerten adtunk elő latin nyelvű egyházi műveket, valamint XX. századi magyar szerzők dalait.
Sikerünket követve – István Atya- a Kantátika méltatása után, már az augusztus 16-i, Rókus napi szentmisén való közreműködésünket szorgalmazta.
Galéria:
img_2621-2
A „Dunavarsányi Napok” rendezvény keretében, a Petőfi Művelődési Ház nagytermében tartottuk idei koncertünket, melyen vendégként közreműködött Százhalombattáról a Canticum Novum Vegyeskar is. E kórus karnagya Cehák Izolda, aki a 22 évvel ezelőtti megalakulásakor kórusunkat, a Kantátika Férfikart is dirigálta.
A tavalyi évben mi jártunk Százhalombattán egy sikeres közös hangversenyen, így a „visszahívás” természetes volt.
A koncerten felváltva 2-2 blokkban adtuk elő a műsorra tűzött dalokat, majd a hangversenyt két közös, vegyeskari számmal zártuk.
Az előadást, a helyet adó művelődési ház és, -mint vendéglátó- a Kantátika állófogadása zárta.

A Szentmiséken való közreműködésünk a Rókus karzatán már hagyományos, így a Husvét előtti, nagyszombati éneklésünk sem az első volt.
Az viszont érdekesség, hogy karnagyunk, Gémesi Boglárka egyidejű külföldi fellépése miatt, helyettesítőként korábbi karvezetőnk, Csonó Ildikó dirigálta a Kantátikát.